Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Második konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás a keresztény tökéletesség szempontjából
AZ ÖSSZESZEDETTSÉQ ÉS A HALLGATÁS 21 mindenütt megvoltak a maga vértanúi, megvoltak hitvédői és tanítói; feje a művelt világ középpontjában székelt, s a római birodalom Ura, miután szent Péter utódjának tanítványa lett, maga vállalta el a niceai első egyetemes zsinat védőjének tisztjét. S míg gondolatban az egyház csodálatos fejlődését szemlélem a történelem folyamán keresztül, tekintetem megakad a csöndes szentségházon, ahol Jézus az Oltáriszentség fátyola alatt elrejtőzve tartózkodik; és az a nagy ellentét, amely a diadal fénye s a diadalmaskodó szerény félrevonultsága között szemembe ötlik, annál inkább meggyőz arról, hogy ennek a látható társaságnak, amelynek mi tagjai vagyunk lelke is van; és a lehelet, amely életben tartja, azt befelé utalja, az ő élete belső élet. I. A keresztény élet bensőséges. A zsoltáros, mikor az egyház jövendő dicsőségéről beszélt, azt mondta, hogy az egyház a maga dicsőségét önmagából meríti : «omnis gloria eius ab intus ;s1 és ugyanaz az Izaiás próféta, akitől jövendölése vége felé azt várnók, hogy kitörő lelkesedéssel fogja leírni Krisztus diadalmas előnyomulását, csak annyit mond Krisztusról, hogy csöndességben fog uralkodni: «Ime az én szolgám — mondja az örök Atya — fölemelem őt; az én választottam, lelkemnek kedve telik benne; az én lelkemet adtam rája s Ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek. Nem fog kiál1 Zsolt 44, 14.