Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Negyedik könyv. Depaul szent Vince a nyomorral szemben. (1642-1660.)

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 53 tartotta szükségesnek, hogy visszatérjen Párisba, szavára úgy sem hallgattak volna, élete pedig ott veszélyben forgott. Elhatározta tehát, hogy ez idő alatt meglátogatja a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak házait. Sorra járta Villepreux, Etampes, Orleans, Mans, Angers, Rennes, Nantes, Luçon városok házait. Mindenütt szeretetének és alá­zatosságának emlékét hagyta hátra. Eljutott egész Richelieu-ig, ahol súlyos betegségbe esett. A sok közül kiragadott következő sorok bepillan­tást engednek abba, milyen munkát végzett szent Vince ezen útja alatt. Val-Puyseau lakosainak nem volt mivel földjüket bevetniök. Vetőmagot szerzett számukra; egy kevés pénzt, ruhát, szántó-vető eszközöket kaptak tőle. Hogy a legszegényebbek munkához jussanak, árko­kat ásatott, melyek nem voltak épen szükségesek. Kímélni akarta a szemérmes szegényeket, mikor két­szeres áron vásárolt néhány darab földet a parasz­toktól. A keresztény szeretet leányait is segítségül hívta a nyomorúság enyhítésére, melyet tíz évnél tovább sajátjából csillapított. Mindezen tények bol­doggá avatásakor bebizonyultak. így járt mindig szent Vince nyomában a jó tett. Condé ezalatt erősen szorongatta a fővárost, Párist. Depaul szent Vince a tartományokból, ahol látogatása közben időzött, nyugtalansággal kisérte a legkisebb fordulatot is. A királyné megígérte, hogy megengedi a gabona bevitelét a városba. De rende­letéit nem hajtották végre. Azért levélben fordul hozzá: «Felséges Asszonyom! Páris roppantul meg-

Next

/
Thumbnails
Contents