Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Negyedik könyv. Depaul szent Vince a nyomorral szemben. (1642-1660.)

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE

47

1649. január 14 én éjjel hagyta el Párisi Mivel egész Páris ostromállapotban volt és az összes külvárosokban előretolt őrszemek állottak, hosszú kerülőt tett, hogy elérje a saint-germain-i utat. Lovon ment; titkára, Ducourneau missiós testvér, kisérte. Még nem virradt, midőn Clichy-be értek. A sötétben majdnem póruljártak. A vidék fegyverben állott, mert előtte való nap német csapatok portyáztak és fosztogattak a tájon. A két ló ügetésének zajára dárdával és puskával rohantak eléjük. Szerencsére, még nem feledték el annyira a volt clichy-i plébánost, hogy Depaul szent Vincében föl ne ismerték volna s a fenyegetés örömujjongássá változott. Kissé tovább új, de más fajta veszély várta őket. Neuilly-ben kiöntött a Szajna és a hid víz alatt állott. Könyörögtek neki, ne tegye kockára életét. De ő érezte küldetésének sürgős és szükséges voltát, bátran a gondviselésre bízta magát, átgázolt a vizen és szerencsésen elérte a híd másik végét. «Remegtem a félelemtől — mondja szent Vince társa — de ugyanakkor arra gondoltam, hogy Isten nem hagyja elveszni azt az embert, ki teljesen a szegényeknek szenteli életét.»

Mihelyt Saint Oermain-be ért, a királyné azonnal fogadta; rendkívül meghatott hangon tárta föl előtte Páris borzalmas helyzetét. «Felséges asszonyom — mondá — helyes dolog volna egy millió ártatlant kitenni az éhínség veszedelmének, hogy húsz-harminc vétkes bűnhődjék? Gondolja meg, mily nagy bajok zúdulnak a népre, mennyi szentségtörésre és gyalázatos tettre nyílik alkalom a polgárháborúban. S mindez miért? Hogy új anyagot gyüjtsünk, amiért