Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE

219

ségük. Gyakran eszembe jut és gyakran elgondolkozom fölötte, hogy mikor gyermekkoromban atyám a városba vitt, szégyeltem vele menni; resteltem, hogy e sánta embert tartsák atyámnak. Igazán, mily hálátlan és engedetlen voltam. De szivemből bánom vétkemet és bocsánatot kérek mindazoktól, kiknek botrányt okoztam. Bocsánatot kérek a kongregációtól is; imádkozzanak önök is értem, hogy a jó Isten elnéző legyen hibáim iránt s adjon nekem állandó, töredelmes bánatot.»

Mégis legnagyobb fontosságot az alázatosság és szeretet erényének tulajdonított. Ezeket tartotta az intézmény oszlopainak. «Az alázatosság — mondá — a mis- sionáriusok jellegzetes erénye. De mit is beszélek? Azt akartam mondani : Kívánatos, hogy jellemző erényünk legyen; s midőn azt hangoztattam, hogy ez a missionáriusok erénye, azt értettem alatta, hogy erre van legnagyobb szükségünk s erre a legnagyobb buzgósággal kell törekednünk. Igénytelen társaságunk, mely az utolsó valamennyi között, csakis ezen az alapon állhat biztosan; ez legyen sajátos erénye; enélkül értéktelen lesz minden igyekezetünk, úgy itt benn, mint künn a világban ; alázatosság nélkül sem lelki előhaladásunkat nem remélhetjük, sem felebarátunk javán nem munkálkodhatunk. Igen, ismét csak azt sürgetem, hogyha igazi missionáriusok akarunk lenni, örüljünk annak, ha hitvány, gyámoltalan népségnek, bűnös bandának tartanak, tudatlanokként bánnak velünk, sértegetnek, lenéznek, szemünkre hányják hibáinkat s fogyatkozásaink, s tökéletlenségeink miatt tűrhetet-