Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
196 ÖTÖDIK KÖNYV vakat, hogy akik hallották őt, álmélkodtak rajta). Igazán nem tudom, hogyan tudják eltűrni hirtelen haragomat, ingerlékenységemet s egyéb hibáimat; igen, ez örök talány marad előttem. Azért kérem őket : Tisztelendő urak, bocsássanak meg és ne tekintsék hibáimat».1 Az alázatosság, szegénység és zavartalan egyetértés mellett a szent szünet nélkül bizonyos megnyerő keresetlenséget és szűzies fesztelenséget ajánlott és minden áron leányainak szivébe csepegtetni igyekezett. «Önök folyton a világban forgolódnak, a legkülönbözőbb rangú emberekkel érintkeznek, mondotta nekik; tegyék ezt egyszerűen, őszintén, ragyogó arccal és hamisítatlan szívességgel». Ha azt akarta és szünet nélkül hangoztatta is, hogy leányai ne legyenek szerzetesnők, megkövetelte, hogy nagyobb életszentségre törekedjenek s még szerényebbek legyenek, mint a szerzetesnők; különben veszély nélkül nem távozhatnának házukból és nem kereshetnék fel a betegeket; máskor azonban még jobban szobájukba kellett zárkózniok, mint a karmeliták is teszik kolostorukban. Mindig jobban és jobban sürgette, hogy senkinek, még a legnagyobb úrnak sem szabad hozzájuk belépni. «Ne engedjék meg, hogy szükség esetén kívül, bárki ember fia, még ha asz- szony volna is az illető, szobájukba lépjen. Ha gyón- tatójukkal akarnak beszélni, tegyék meg a templomban. Szobájukba azonban sohase eresszék őket s még Portail tisztelendő úrral, vagy velem szemben sem 1 U. o., p. 445.