Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 181 kísérletet tesz a kongregáció átalakítására ? Nem kell-e attól félni, hogy a különböző irányzatú vezetésektől ide s tova hányatva, végre az egész társulat zátonyra jut? Íme, ily értelemben írt Le Gras asszony Depaul szent Vincének 1646-ban; ezt ismételte meg előtte 1647-ben és 1651-ben; erről terjesztett eléje részletes emlékiratot oly alázatos s oly forró könyörgéssel, hogy Depaul szent Vince sem tudott ellenállni. Új kérvényt intézett a párisi érsekhez, de most azért esedezett, hogy a keresztény szeretet leányainak általános főnöke mindig a missiós-papok általános főnöke lehessen. De Reiz bíboros 1655 január 18-án készségesen megadta a beleegyezést. «Annál is inkább, ami kedvelt és igen becsült Depaul Vincénk felé fordult ismét bizalmunk a föntemlített társulat kor­mányzását illetőleg — mondotta szentünk egykori tanítványa — mert Isten is áldásával tetézte azt az odaadó munkásságot, melyet e jámbor szándék sikeréért kifejtett ; a jelen okmány értelmében, míg él, szintén ő reá, halála után pedig a missió-kongregació általános főnökeire ruházzuk az említett társulat igazgatását.» Ehhez járult aztán a királyi és pápai kettős tekintély is, midőn 1657-ben először a király, 1668-ban pedig a pápa jóváhagyása és megerősítése megérkezett. Az első nehézség tehát eloszlott és pedig, hála Le Gras asszonynak, oly ügyes megoldással, mely­nek bölcsességét két század bizonyította be ; azonban még egy másikat is el kellett az útból hárítani. A missiós-társaság általános főnökeinek kormányzása alatt a kongregációnak oly általános főnöknőre is

Next

/
Thumbnails
Contents