Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
180 ÖTÖDIK KÖNYV érzet föltétien engedelmesség jeléül Depaul szent Vince ez utóbbi mellett határozott. 1646-ban a párisi érseknél volt folyamodványa is, melyben a keresztény szeretet leányai társulatának megerősítését kérte az érsek által kinevezendő pap vezetése alatt. Az érseki széken épen de Gondi János Ferenc, de Retz bíboros ült, aki nagyon kegyesen fogadta a kérést és természetesen a szent alapítót nevezte ki, míg él, a keresztény szeretet leányainak általános főnökévé, de az ő halála után magának tartotta fönn a kinevezési jogot. Az érseki irodából a parlamentbe kerültek az okmányok, hogy a szokott módon becikkelyeztessenek ; a király is azonnal helybenhagyta a kiváltságlevelet. Azonban közbejött egy váratlan esemény, amelyben később nem ok nélkül Isten ujját vélték fölfedezni. Az aláírt és de Méliand parlamenti ügyész által ellen- jegyzett okmányok eltűntek és hiába keresték több éven át, sehol sem lehetett rájuk akadni. Újakat kellett tehát készítni, melyek csak kilenc évvel később, 1655-ben készültek el. Le Gras asszonyt mindig nyugtalanította az a gondolat, hogy leányai egyszerre csak nem lesznek többé tisztelendő atyja utódainak vezetése alatt; ezt a hosszú időközt tehát arra használta föl, hogy a szentet más elhatározásra bírja. Miért elválasztani egymástól a két kongregációt, mikor ugyanaz az alapítójuk és mindenikét ugyanazon szellemnek kell éltetnie? Nem lehetne-e legalább azt kivinni, hogy a párisi érsek a missiós-papok közül válassza meg a kinevezendő főnököt? S ha mást hoz közéjük, nem kell-e attól tartani, hogy oly főnök is találkozik, ki nem értvén át szellemüket,
