Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 169 megismerte, hogy minden csapás és viszontagság inkább az Isten helyeslésének jele vállalata mellett, mint a gondviselésnek műve útjába gördített akadályai. Pálmaként emelkedett föl a teher alól, mely lelki erejét megtörni nem tudta. Erős elhatározással folytatta a kegyelem segítségével, egyedüli támaszával, jól indult munkáját. «Az egyetemes egyház, mondotta, az Isten Fiának halálán alapult, apostol, pápa, püspökvértanúk halála erősítette. Az üldözés terjesztője volt, a mártírok vére a keresztények magva lön. Isten ki szokta próbálni híveit, midőn nagy szándékai vannak velük. Isteni jósága, mint régen, most is föltárta akaratát hogy neve ismertté legyen és Fiának királysága megalapuljon minden nemzetek között. Tény, hogy a szigetlakok készek voltak befogadni az evangéliumi világosságot; Isten egyetlen missionáriust tartott meg számukra és ennek működése következtében hatszázan vették föl a keresztséget. Igazságtalanság, szeretetlen eljárás volna elhagyni Isten hű szolgáját, aki segítségért kiált; elhagyni ezt a népet, melynek egyetlen vágya a keresztény tanítás». Mindezen és hasonló szempontok újabb elhatározásra bírták. Az 1650. év végén öt missionáriust, t. i. négy fölszentelt papot és egy világi testvért küldött a távoli szigetre. Megvetették ezek a veszélyt, megvetették a halált; egészen föláldozták magukat. Esdve kérték, hogy parancsára mehessenek már a nagy munkára, a veszélyes és nehéz missióra.»1 Az öt missionárius elhagyta Franciaországot. 1658. 1 Albelly I. k. 447-448. 1.