Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
168 ÖTÖDIK KÖNYV társ nélkül álló Nacquart-nak, aki már roskadozott a teher alatt. De fájdalom, midőn ezek megérkeztek, boldogan, hogy ily szent missionáriust mondhatnak elöljárójuknak, már csak a sírdombját találták. «Óh, uram, írja Bourdaise, nem találok szavakat, melyekben kiönthetném ön előtt szegény lelkem keserűségét. Isten a megmondhatója, mily erős fájdalom nyilallik át szivünkön, mennyi köny áztatta szemünket, midőn megérkezvén a szigetre, csak hamvait találtuk annak a Nacquart-nak, kinek Józsefként kellett volna bennünket, mint testvéreit fogadni és Mózesként vezetni e kietlen vidék pusztaságán». Majd így ír : «Nemsokára megint Mousnier halála által szenvedtem érzékeny veszteséget ; buzgósága nem is egész félév alatt fölemésztette. Ez annál súlyosabban érintett, mivel egyedül kellett viselnem a hittérítés terheit; e csapás mindig szivemig nyilait». E hálátlan föld valósággal fölfalta apostolait: «Belleville meghalt az úton. Prévost alig pihente ki az út fáradalmait, meghalt. Dufour, kit csak azért láttam meg, hogy megismerjem a bekövetkező vesztesség értékét, meghalt. Végre összes gyermekei, kiket ön Madagaszkárra küldött, meghaltak és én vagyok a szánalomra méltó szolga, ki egyedül maradtam meg, hogy hírt adjak róluk». Bourdaise mindamellett esdve kérte szent Vincét, ne csüggedjen. «Ha csak két vagy három pap volna, merném remélni, hogy egy év leforgása alatt az egész ország, bármily nagy is, meg volna keresztelve». Szentünk nem szorult vigasztalásra : «Istennek ez az embere a Szentlélek fölvilágosító kegyelméből
