Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)

166

ÖTÖDIK KÖNYV

méből is; nincs állás, mely után forróbban vágyódom a földön, mint — ha megtehetném — segítőtársul szegődni ön mellé Qondrée helyett».1

Az utazás hosszú és veszélyes volt. A zivatar kétszer majd hogy össze nem zúzta őket a partokon. De mik voltak e veszélyek ama rettenetes fáradalmakhoz képest, melyekkel a szigeten találkoztak ? Gondrée halt meg először békén, csöndesen. Hatszáz néger fejére öntötte a keresztvizet és a jámborság, szeretet, szelídség emlékét hagyta hátra, mely balzsamillatként tölté be a szigetet. Nacquart így írt róla szentünknek : «A keresztjáró napok alatt kormányzónk, Flacourt, a sziget néhány helyére akart ellátogatni. Óhaja szerint egynek közülünk útjában el kellett őt kisérnie. Gondrée ment vele. Sokat szenvedett az úton úgy a nagy meleg, mint a hiányos táplálkozás miatt, mert csak kevés vízben főtt rizs volt egyedüli eledele, hogy a böjtöt meg ne szegje. Ez nagyon elgyöngítette. Lázzal és egész testében heves izületi bántalmakkal tért vissza, de mindeme fájdalmait nagy állhatatossággal és valóban keresztény érzéssel viselte.

Mivel időközben Gondrée betegsége mindinkább súlyosbodott, elláttam őt a szent utravalóval és az utolsó kenettel, melyet példás jámborsággal vett föl. Csak az fáj neki, mondotta, hogy itt kell hagynia a szegény hitetleneket. A franciáknak az Isten félelmét és a boldogságos Szűz tiszteletét ajánlotta, akin maga is nagy odaadással csüngött. Fölkért, írjak

Lettres, IL k. 75. 1. n° 588.