Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)

mennénk-e Lengyelországba, a barbárok földére, az Indiákba, Jézusnak szentelni szolgálatunkat, érette feláldozni életünket? Ha igen, akkor adjunk hálát Istennek! De mikor ellenkezőleg, vannak, akik félnek elhagyni kényelmüket, kik oly kényesek, panaszkodnak a legkisebb nélkülözés miatt, oly érzékenyek, házat, foglalkozást akarnak változtatni, mert nem jó a levegő, szegényes a táplálék, nem mehetnek ide-oda tetszésük szerint; egyszóval uraim, mikor némelyek közülünk még a természet rabjai, érzéki örömeiknek élnek, mint e szegény bűnös, ki önökhöz beszél, aki hetvenéves korában még egészen világias, tartsák ezek magukat méltatlannak az apostoli hivatásra, melyre Isten szava hívta őket.

De nézzük csak, uraim, mit szenvedtek ők abban az országban ? Éhséget ? Bizony gyakori vendégük. Pestist? Voltak már benne mindaketten; az egyik kétszer is. Háborút? Háborús seregek közt élnek és ellenséges katonák csapatain visznek keresztül útjaik. Szóval Isten kipróbálta őket mindenféle csapással. És mi itthon ülünk, lélek, buzgóság nélkül ! Látjuk, mint teszik ki magukat mások Isten szolgálatáért a veszélynek és mi félénken reszketünk tőle, mint a nyárfalevél. Ó nyomorúság! mily nyomorúság! Tegyük fel tehát magunkban, hogy fölemésztődünk Istenért. Testvéreim, nem égnek a vágytól? Nem óhajtják azt, kedves tanítványaim ? Az áldozó papoktól nem kérdezem, mert azok kétségkívül mindany- nyian készek. Úgy van, Uram ! Mi valamennyien, ami szándékod van velünk, aszerint akarunk cselekedni. Nem tudom, uraim, hogyan mondtam el

156 ÖTÖDIK KÖNYV