Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 305 asszony, — teljesen megszűnt a lelkiismereti tanács; ugyanis Vince atya, a tanács feje, aki sohasem gon­dolt az udvar kegyeinek elnyerésére s ennek még a módját sem értette, könnyen nevetségessé válhatott, mivel lehetetlen volt az udvarban uralkodó nagyra- vágyást, hiúságot és érdeklesést az ő alázatosságával, bűnbánatával és evangéliumi egyszerűségével össze­egyeztetni. Az, aki felállította a tanácsot, szerette volna tovább is életben tartani; épen azért aggályai miatt, melyektől szabadulni sehogysem tudott, még hosszú tárgyalásokat folytatott Mazarin-nal. Hanem ilyenkor sem tudott elég lelkierőt kifejteni s egészen miniszteré­nek kénye-kedvére hagyatkozott, kit sokkal ügyesebb­nek s több dologban önmagánál sokkal jártasabbnak tartott. Ez volt az oka, hogy Mazarin-nak minden na­gyobb nehézség nélkül sikerült őt mindenre rábe­szélnie s hogy rövid ellenállás után mindig keresztül- vihette, amit elhatározott. Mindamellett tudom, hogy a királyné főleg a püspökök kinevezésében a lehető legnagyobb gonddal igyekezett eljárni és még gon­dosabb lett, midőn tapasztalta, hogy ezen a fontos téren könnyen megvalósíthatja fontos terveit; ki is kérte mindig a körültekintő tanácsot, akár Vince atyától, míg életben volt, akár másoktól, kiket jóra- való embereknek ismert. Igaz, hogy párszor csalódott egyes főpapok erényében, kikről a jámbornak hitt megbízottak kissé részrehajló Ítéletet mondtak: de bármily közömbös volt is a miniszter e tekintetben, Isten megadta a királynénak azt a kegyelmet, hogy az uralkodása alatt kinevezett főpapok nagy része 20 Depaul szent Vince élete.

Next

/
Thumbnails
Contents