Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

DEPAUL SZENT VINCE ELETE

297

alkalommal Mazarin megfogta rossz övét s megmutatva a királynénak így szólt: «Ime, Felség, mily öltözékben jár az udvarba a tisztelendő űr s mily szép övét visel.» Alázatos szentünk mosolygott, hanem miként ennekelőtte, úgy a bíboros ezen megjegyzése után sem öltött fel jobb ruhát, ha a királyné előtt megjelent.

Midőn végigment a nagy termeken és a Louvre nagyszerű csarnokán, hogy a lelkiismereti tanács ülésén részt vegyen, a padokon ülő főurak mind felemelkedtek s oly mélyen köszöntötték, hogy kalpagjuk tollával majd a padlót érintették. Vince mindezt alig vette észre. A nélkül, fogy sietett vagy megállt volna, lesütött szemekkel haladt végig soraik között, miközben arcáról sajátos jóság sugárzott. Ezek voltak minden héten legkeservesebb pillanatjai. «Még igen fiatal voltam, — vallotta szentté avatása alkalmával Le Pelletier, XIV. Lajos államtitkára, — midőn gyakorta láttam a Louvre-ban Isten szolgáját. Méltóságteljes szerénység és okosság sugárzott egész lényéről. Az udvaroncok, főpapok, egyháziak és világiak egyaránt a legnagyobb tiszteletben részesítették; ő a legnagyobb alázatossággal fogadta mindezeket. Kilépve a tanácsgyűlésből, hol a királyság legfontosabb ügyei fölött döntött, ép oly nyájas, bizalmas volt a legutolsó emberrel is, mint Tunisz rabszolgái vagy a gályarabok között. Egy erényes püspök, ki udvarba jutása óta nem látta, midőn még mindig oly alázatosnak, nyájasnak és szolgálatkésznek találta, mint azelőtt, nem tartóztathatta magát : «Depaul Vince, — úgymond, — mindig Depaul Vince marad.» Egy napon hirtelen az a hír terjedt el,