Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását
298 MÁSODIK KÖNYV hogy a királyné bíborosi kalapot szánt neki. A tisztelgések, üdvözlések megkétszereződtek. Hanem ezen szerencsekívánatok mindmegannyi tőrszúrásként érintették. A római bíbor alázatos szivének bizonyára vértanúi bíbor lett volna.» Még egy dolgot tűzött ki szent Vince tanácsossá való kineveztetése napján : semmit sem fogadni el, sem a maga, sem övéi javára. Hogy maga számára semmit sem fogadott el, könnyen érthető ; de vájjon helyesen cselekedett-e, midőn nem vetette latba befolyását, hogy kedves missió-kongregációjának vagy szegényeinek segélyezésére valamit kieszközöljön, vagy elfogadjon? De ő hajthatatlan volt. «Mint államtitkár, — vallja meg Le Pelletier, — igen gyakran érintkeztem Depaul Vincével. Tudomásom szerint Franciaországban a vallásnak és az egyháznak nála több szolgálatot senki sem tett. Hanem legkülönösebbnek azt találom, hogy bár ő volt a lelkiismereti tanácsnak legbefolyásosabb tagja, soha sem hozta elő saját érdekeit, kongregációjának, vagy az általa egyházi célokra épített házaknak szükségleteit.» A szent pap érezte, hogyha a hősiesség nem fejleszti önzetlenségét, őt is igyekezni fognak behálózni oly ajánlatokkal, melyeknek még gondolatától is rettegett. Egyszer legbizalmasabb barátjainak egyike 100,000 livret ajánlott fel neki néhány személy nevében, ha a tanácsban bizonyos előterjesztéseket támogatni fog, melyek a népre semmi ártalmast nem tartalmaztak, de könnyen sérthették a papság érdekeit. Vince csak ennyit felelt: «Isten ments! Inkább meghalnék, minthogy ily javaslat mellett szót emeljek.»
