Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását
238 MÁSODÍK KÖNYV kik szívesen elzárkóznak a világtól, szívesen eltemetkeznek az ismeretlenség áthatolhatatlan homályába, hasonlóan a fa gyökeréhez, mely növeszti, fentartja és élteti a törzset, de a földölébe rejtőzködve, láthatatlanul. Azt hihetné az ember, hogy e czél szükségképen a szerzetesek felé terelte a figyelmet, mert ők a világgal teljesen szakítva, önmegtagadásban és lemondásban töltik életüket. A papság mintaképéül, papoknak veze- tőkül, atyákul nemde megbízhatóbb a szerzetesek külsőleg zord és bűnbánó élete ? De kellett erős ellenérveknek is lenniök, hisz a papnevelők alapítói, de Be'rulle, Olier, szent Vince, de Condren atya, Bour- doise kivétel nélkül azt hangoztatták, hogy az összes szemináriumi elöljárók a világi papság sorából kerüljenek ki s ahhoz tartozzanak. Szent Vince, kit többször sürgettek, hogy tanítványaival tétesse le az ünnepélyes szerzetesi fogadalmakat, a kérést kereken megtagadta. Olier azt akarta, hogy tanítványai egyszerűen «papnövendékek elöljárói», «szemináriumi papok» nevet viseljenek s hagyják el az «atya» elnevezést; azonfelül törvényül szabta : Nec aliter vivat, nisi vita cleri úgy éljenek, mint a világi pap. Hasonlókép de Condren atya is igen erélyes e pontban.1 Nem kötötte ünnepélyes fogadalom e társaságok papjait, de engedelmességük sokkal pontosabb és odaadóbb volt, mintha a fogadott szó szentsége is parancsolta volna. Pompásan rájuk illenek Bossuet nagyszerű szavai: « A társaságokban uralkodó szellem magának az egyháznak 1 Faillon, t. I, p. 179.
