Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 230 szelleme, szabályai az egyház szabályai, püspökei a püspökök, birtoka pusztán a szeretet, ünnepélyes foga­dalma pedig pusztán a keresztségi és a papi eskü».1 Nem illenék most a fölött vitatkozni, vájjon szent Vince, vagy pedig Olier volt-e a papnevelő intézetek tulajdonképeni megalapítója. Felesleges szőrszálhaso- gatás lenne az egész. Ha az egyik csak hat hónappal előzi meg a másikat : oly szembeszökő az egykorúság, hogy maguk az alapítók se tudják megmondani, kit illet az elsőség.1 2 «A vaugirard-i kis társaság mintájára az oratorium és a missiós papok kongregációja is nagy buzgalommal fáradozott a szemináriumok ügyé­ben.» — íme Olier úgy vélekedik, hogy ő volt az első alapító. «Belső megelégedéssel szemléljük, hogy csekély fáradságunk szép és hasznos gyümölcsöket hozott s másokban is felkeltette a törekvést, hogy hoz­zánk hasonlóan, de nagyobb ügyességgel fáradozza­nak a missiók és főleg a papnevelők ügyében, melyek ma már Franciaországban nagyon elterjedtek.» Lám, szent Vince az ellenkezőt tartja. A bizonytalanság azon nagy forrongás és átalakulás miatt keletkezett, mely felrázta akkor egész Franciaországot s izgalomba hozta a szíveket, melynek hatása alatt mindenki mun­kához látott, anélkül, hogy szomszédjának munkájára ügyet vetett volna. 1 Bossuet, Oraison funèbre du Père Bourgoing; Paris, Louis Vivès, 1864, t. XII, p. 646. 2 Szent Vince a missiós papnövendékek részére szemináriumot 1637-ben alapított; az annecy-it 1641-ben, a Bons Enfants-ról nevezettet pedig 1642-ben létesíti. A Saint-Sulpice alapításának okmánya 1642-ről szól. (Archives nationales.)

Next

/
Thumbnails
Contents