Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására
144 ELSŐ KÖNYV cellában húzhassa meg magát. Vádoljuk a kor szellemét és idézzük emlékezetünkbe gyermeküknek, de Retz bíborosnak mélyértelmű és igaz szavait.1 Mialatt a de Gondi-család átszenvedte az imént elsorolt csapásokat, szentünk oly terv megvalósításához fogott, melyen már egy éven át tépelődött: nagy missiókat akart szervezni minden egyes gályán, amely de Gondi gróf fenhatósága alatt állott. Ezek a gályák, melyek rendszerint a Földközi-tengeren cirkáltak, (fő irányelve volt a tengerészeti kormánynak, hogy a hajók az Óceánra, a gályák a Földközi-tengerre valók,)1 2 most, mint mondottuk, a rendkívüli körülmények miatt az Óceánra eveztek és nem kis részük volt a protestáns hajóhad teljes megsemmisítésében. Most, midőn a békét megkötötték s a győzelem biztosítva volt és a gályák is az Óceán kikötőibe készültek telelés végett,3 elérkezettnek látszott az idő hogy e sok szerencsétlen, a gálya padjaihoz láncolt gályarab lelkigyakorlat által kiengesztelődjék az Éggel, amint a földi hatalmasság részéről is bátorságuk jutalmául nemsokára bocsánatban részesült. Szent Vince de Sourdis bíboroshoz, Bordeaux jámbor és lelkes érsekéhez fordult, ki életmódjában teljesen Borromeo szent Károlyt követte s kinek nagyságát a protestánsok rágalmai csak növelték. Húsz szerzetest kapott tőle szentünk, kiket ő kettesével osztott be a gályákhoz; 1 Lásd 75.1. 2 L. Littré magyarázatát galère (gálya) szóhoz. 3 De Gondi gályái Tonnay-Charente-ben teleltek (Mercure français.) Tonnay-Cliarente pedig Rochefort-sur-Mer járásban, Charente-Inférieure megyében fekszik, 3208 lakossal.