Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására
28 ELSŐ KÖNYV zős hajtotta és csak százhúsz katona volt rajta. Az evezősök a legnagyobb bűnösök sorából kerültek ki, kiket a törvényszék erre a kegyetlen munkára Ítélt; innét a nevük is : gályarabok. Kettesével összekötve a gálya padjához voltak odaláncolva, válluk meztelen, fejük sapkával födve. A gályarabok felügyelőjét parancsnoknak hívták, ki a hajó hátulján a kapitány közelében állott, hogy átvehesse rendeletéit. Alatta két alparancsnok volt, kik közül egy a hajó elején, a másik a közepefelé tartózkodott, kezükben font ostorral, hogy ezzel korbácsolhassák az evezősök meztelen vállait. Midőn a kapitány az indulásra kiadta a jelszót, a parancsnok belefújt a nyakáról lelógó ezüstsípba s az alparancsnokok hosszú ostorukkal oly kegyetlenül kezdték «legyezgetni az evezősök meztelen vállát», mint a gyorsposta kocsisa nyolc lovát. Ha valamelyik evezős lankadni látszott, «a kapitány megdupláztatta az ütlegeket». — «És ha valaki alél- tan esett az evezőlapátra (ami gyakran előfordult), addig ostorozták, míg magához nem tért, vagy ki nem adta agyongyötört lelkét. Ez esetben minden szertartás nélkül egyszerűen a tengerbe lökték.» De eltekintve ettől a hajmeresztő kegyetlenkedéstől, maga az örökös megláncolás is valóságos vértanúkká tette a szegény gályarabokat. «Midőn a kegyetlen libyai tenger — mondja Barras de la Penne gályakapitány — a római partok átellenében szembefordul a gályákkal, midőn a zord északi szél oldalba kapja őket s csak a lion-i öbölben találnak menedéket a nedves syriai szél elől, az egész gálya a pokol képét tárja elénk. A hajó személyzetének keserves
