Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 71 főleg pedig az Oratorium neki s nagynénjének, de Meignelais inarquise-nek köszönhet legtöbbet. A második, deGondi Ferenc, szintén testvére Fülöp Emmánuelnek, csak később jutott a hatalmi polcra, mikor Depaul Vince már megkezdte nagyszerű alko­tásait. Minden rendelkezésére álló eszközzel pártolta a missiós papok kongregációját s tekintélyével és pénzadományaival támogatta a Saint-Nicolas-du- Chardonnet és Saint-Lazare szeminárium ügyét. Végül a harmadik, de Reiz bíboros, szent Vince tanítványa, pazarlása és politikai életének cselszövényei közben is szívén hordta a papság nevelését és alapos ki- képeztetését. «Szigorú vizsgálat alá vetettem a párisi egyházmegye minden papjának képzettségét, írja Emlékiratai-ban, mely intézkedésem célszerűsége felül­múlta minden várakozásomat. Kanonokokból, plébá­nosokból és szerzetesekből álló vegyes-bizottságot állítottam fel e célra.» Csak azok a papok gyakorol­hatták továbbra is hivatalukat, kik sikerrel állották ki a vizsgálatot ; a többieknek közös házba kellett vonulni, hol megfelelő oktatásban részesültek. «Mindenki lát­hatja, végzi szavait, hogy ez újítások óriási pénzt emésztettek fel ; azonban mindenünnen tekintélyes összegeket juttattak kezemhez és csak úgy ömlött felém a pénz a jóravaló emberek erszényéből.»1 Ismerkedjünk meg most de Gondi Fülöp Emmanuel- lel és szentéletű nejével, de Silly Margittal, kiknél tizenkét évet töltött Depaul szent Vince. Fülöp Emma­nuel de Gondi Alberttól származott; mint atyjának 1 Chantelauze, p. 69. i

Next

/
Thumbnails
Contents