Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
ELSŐ KÖNYV 89 megtartjuk saját természetünket és személyiségünket s csak annyiban emel bennünket közelebb Istenhez, a mennyiben az Isten szentségének közlésével az isteni természet hasonlatosságát domborítja ki bennünk. Krisztus emberi természetének az igazi isteni méltóságra történt fölemelése ép e részben végtelenül ma- gasztosabb, mint a mi összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl. Ha azonban tüzetesebben vizsgáljuk a dolgot, azt látjuk, hogy Krisztus emberi természetének méltóságra emelése nem teremtett személynek juttatott kitüntetést jelent, mivel teremtett személy Krisztusban nincsen. Inkább csak Isten végtelen leereszkedéséről lehet szó, ki leszállt a magasból, hogy teremtett természetet tegyen sajátjává. Nem is mondjuk, hogy az ember lett Isten, hanem az Isten lett ember. A malaszt ellenben teremtett személyt, az embert, ha nem is Istenné, de legalább az isteni természetnek részesévé teszi. Ép azért a malaszt nem kevésbbé indít csodálkozásra mint a megtestesülés. «Vájjon mi csodálatra méltóbb — mondja Chrysologus szent Péter — az-e, hogy Isten a földnek ajándékozta magát, vagy az, hogy titeket a mennyeknek ád ? Az-e, hogy nemünk közösségébe lépett, vagy az, hogy benneteket saját istenségének közösségébe vezet? Vájjon min kell jobban csodálkoznotok, azon-e, hogy születésével szolgai alakotokba öltözött és szegénységieket magára vállalta, vagy azon, hogy benneteket örökösévé s egyszülött fiának társaivá tett az örökségben? Nemde bámulatosabb az, hogy a földet átülteti a mennyekbe, hogy az embert átalakítja s a
