Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

szolgaság nyomorúságából az uralkodás jogaiba helyezi?»1 Más helyen pedig ugyané szent ezeket mondja: «Istennek leereszkedése hozzánk igen nagy. A teremtmény nem is tudja, mit csodáljon inkább, azt-e, hogy Isten szolgai állapotunk elviselésétől nem irtózott, vagy azt, hogy hatalmas erejével bennünket istenségének méltóságába fölemelt.2

3. A malaszt fölemeli az embert, a megtestesülésben leereszkedik az Isten. E két lény egyenes arányban áll egymással. A mily mértékben száll le az Isten, oly mértékben emeli föl az embert. Csodálatos kölcsönös viszony van Isten és mi köztünk, ő magára veszi emberi természetünket, hogy isteni malasztjának részesévé tegyen. Azért imádkoztatja az egyház fölajánláskor a misében a pappal: «Isten, részesíts bennünket annak istenségében, ki emberi természetünk részesévé lenni kegyeskedett».

Itt mellőzzük azt a kérdést, vájjon Isten fia akkor is emberré lett volna, ha az ember nem vétkezett volna. Annyi bizonyos, s ezt a szentatyák is általában elfogadják, hogy az isteni bölcseség és igazságosság a megtestesülést, Jézus életét minden egyes körülményében, szóval az üdvözítés egész tervezetét a világ azon állapotának szemmeltartásával rendezte el, melyet a bűn okozott. Ennélfogva fiának megtestesülésében az volt Istennek legfőbb szándéka, hogy saját leereszkedését és az ember fölemelését egyensúlyba helyezze.

90 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

1 Horn. 67. (Bibi. PP. Max. VII, 898 g).

2 Horn. 72. (Bibi. PP. Max. VII, 902 li).