Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
87 sóoszloppá változott. E példa világosítsa meg szivedet és serkentse buzgóságodnak lángoló szellemét. A fösvényt nem gyönyörködteti kincseinek bősége, hanem kínozza és nyugtalanítja az, a mit még el akar érni, legyen az még oly csekélység. A szerzett vagyont feledi, de a hiányzóért nyughatatlan és ernyedetlen mohósággal töri magát. «Minden vágyunk fellángolása után lelohad», mondja szent Izidor. «Különös azonban, hogy a pénznek mohó kívánása csillapulást nem ismer, soha be nem telik, élvezetet nem nyújt, napról-napra újabb és nagyobb lánggal lobog, folyton csak erősebb és hevesebb lesz».1 A malaszt mily nagy kincseit tudnók összehalmozni, ha ily szívós kitartással törekednénk erre. Hanyagságunkat e részben semmi sem menti. Attól nem kell félnünk, hogy fáradhatatlan törekvésünk a fösvények boldogtalanságába veszne. Ezeket sem a nyugtalan vágyódás teszi szerencsétlenekké, hanem örömtelen küszködésük, mert elfeledik kincseiket élvezni és nem feledik, hogy végül még is elveszítik mindenüket. A vágyódás a malaszt után örök nyugalmat talál, és mennél nagyobb volt a vágyódás, annál teljesebb lesz kielégítése. A malaszt megszerzett kincseinek is örülhetünk, s ez az öröm fog vágyat gyújtani szivünkben, erőt adni küzdelmünkben. Szives- örömest fogunk keresni újabb kincseket, mert minden további lépésnél érezzük, mily édes, mily kedves az Úr, kinek szolgálunk. ELSŐ KÖNYY 1 Isidor., Sentent. 1. 2, c. 41.
