Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

75

nem akarjuk mondani, hogy természeti lényegünk Istenben föloldódik, a mi tévedése volt némely tév- tanítónak.1 Mi csak átalakulásról és megdicsőülésről szólunk. Viszont tévedés volna az is, ha azt hin- nők, hogy a malaszt csak oly értelemben változtatja meg természetünket, mint új gondoskodásmódnak, vagy új szokásnak fölvétele megváltoztatja az embert.

A malaszteszközölte átváltozás közvetetlenül Istentől ered, nem pedig a teremtménynek akaratából és erejéből. Természetesen az embernek is közre kell működnie a maga részéről. De munkája csak arra szorítkoz- hatik, hogy a kertészhez hasonlóan ápolja a magvakat és növényeket, melyeket Isten teremtett és életerővel ellátott. Amaz új embert teremtő magot pedig, melyet az Apostol olyan sokszor említ,2 Isten a malaszttal vetette el lelkűnkben. Ez a megújhodásunk valóságos csodája az isteni mindenhatóságnak, mely a szentatyák tanítása szerint kiragad természetünk korlátái közül és oly magasra emel, hogy nemcsak más emberek, hanem embernél több, isteni lények leszünk és isteni nemzetségnek tagjai.

3. E mellett mindenesetre megtartjuk természetes lényegünket és megmarad természetünknek velünk született gyöngesége. E gondolat kidomborítására alkalmazzák a szentatyák oly gyakran a már többször említett hasonlatot a tűzben izzó vasról.

A vas izzó állapotban sem szűnik meg vas lenni,

1 Gerson, Consideratio de Theol. myst. 1,41 (Dupin III, 394); Terzago, Theolog. histor.-myst. p. 3, n. 10. Schram, Theolog. myst. § 332, sehol. 1.

2 Efez. 4, 22. Kol. 3, 10.