Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

70

AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

Hasonlókép az angyali és emberi lelkeket Isten szentségének lángjai járják át, nyomukban szentség fakad, mely áttetszik a lelkeken. A Szentlélek szentségének fénye ragyog rajtuk, isteni szentség, mely Istent természeténél fogva illeti meg, a teremtett lélek pedig Isten adományaképen becsüli nagyra, mert részesülés útján nyeri Istentől».1

4. Ebből már megértheted, kedves keresztény, hogy mit jelent ez a szó : megszentelő malaszt.

Nemcsak azt jelenti, hogy bűneink bocsánatának elnyerése után a magunk részéről megtartjuk Isten parancsait és megszenteljük önmagunkat, hanem inkább azt, hogy lelkünket teljes lényegében az isteni jóságnak és szentségnek fölséges képmásává teszi. Joggal mondja azért a szentírás neves és jámbor magyarázója: a megszentelőnek és a megszenteltnek közös természetűnek kell lennie.2

Azt jelenti továbbá, hogy a malaszt és a bűn ugyanazon lélekben összeférhetetlen, bár a természet és a bűn megférnek egymás mellett.3 Ha súlyos bűnt követsz el, nem semmisíted meg természetedet, természetes erőidet és értelmednek világosságát, de a malaszt természetfölötti erőivel és erényeivel egyetemben azonnal elhagyja lelkedet, ha halálos bűnnel beszennyezed. Mivel isteni természetű, azért ép oly kevéssé lakhatik együtt a bűnnel, mint maga az Isten.

1 Basil. Adv. Eunom. 1. 3, n. 2.

2 Cornel, a Lap., In Hebr. 2, 11.

3 Thom., 1, 2, q. 113, a. 1 ad 1. Ripalda, De ente supernat. 1. 6, disp. 132, sect. 12 sqq. Salamantic. VI, tr. 15, disp. 2, dub. 4. Scheeben-Atzberger, Dogm. IV 51 és köv.