Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ÉLSŐ KÖNYV

67

nései1 állítják elénk az isteni felségnek dicsőségét, ama két képen szent Cyrill magyarázata szerint a magas trónus Isten legfőbb uralmát jelenti, a jász- pisz változhatatlan nyugalmát, a szivárvány örökkévalóságát, a huszonnégy vénnek széke bölcseségét, a hét lámpa a mindeneket bölcsen kormányzó előrelátását, a mennykövek és villámlások mindenható akaratát, a mindent körülzáró kristályos tenger meg- mérhetetlenségét, fejének és lábainak befödése a szeráfok szárnyaival pedig megfoghatatlan végtelenségét De a dicsőségnek eme teljességében semmisem gyakorol a szeráfokra oly mély benyomást, mint az Istennek szentsége. Ez köti le csodálkozásukat, ezt magasztalják és ezért ismétlik szüntelenül a mennyei öröméneket: «Szent, szent, szent a seregek Ura, Istene». A szentírás gyakran Izrael Szentjének nevezi az Urat, mert ez a név minden mást magában foglal. S midőn a zsoltáros a Fiúisten örök nemzésének dicsőségét akarja rajzolni, egyszerűen csak azt mondja, hogy az Atya öléből jött a szentségnek fényében,2 mert a szentség fénye ragyogja be és szenteli meg Istennek minden más tulajdonságát.

2. A szentség tényleg az isteni természetnek leg- fölségesebb tulajdonságát jelenti, semmivel össze nem hasonlítható tisztaságát és megközelíthetetlen sértetlenségét.3 Épen azért az emberi értelemnek igen nehéz feladat az isteni szentségről csak megközelítő

1 Jel. 4.

2 109. Zsolt. 3.

3 Thorn., 2, 2, q. 81, a. 8. Lessius, Perfect, div. 1. 6, c. 2. |anssens, Summa theol. II, 363 és köv.

5*