Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
66 AZ ISTENI MALASZT FENSEGE legyen amott teljes, hogy örömöm is itt nagy legyen a reménységben, amott pedig teljes tebenned. Uram, Fiad igéivel tanácsolod és parancsolod, hogy kérjünk, és te Ígéred, hogy megadod azt, a mit kérünk, örömünk teljességét. Én tehát kérlek téged alázattal, hivséges Isten, add meg nekem a te teljes örömeidet. Lelkem addig mást ne lásson, nyelvem másról ne beszéljen, szivem mást ne szeressen, lelkem mást ne éhezzen, testem mást ne szomjuhozzon és egész lényem más után ne kívánkozzék, míg csak be nem megyek az én Uramnak örömébe, ki mint a há- romszemélyű egy Isten legyen áldott örökön örökké.» KILENCEDIK FEJEZET. A malaszttal részesei leszünk az isteni természet szentségének. 1. Bármily magasztosak, bármily isteniek legyenek is a malasztnak eddig említett szépségei, mégis úgy látszik, hogy az, melyről most fogunk szólni, valamennyit messze felülmúlja. Valami nagyszerű van abban, hogy a malaszt szárnyain az egész természeten és az isteni mindenhatóság összes csodáin felülemelkedünk, nagyszerű az is, hogy az Isten szeretete dicsőségének és fönségének megközelíthetetlen körébe vonz, hogy így elérjük a mennyei boldogságnak kezdetét. Sokat kapunk Istentől, de adományai közt semmi sem gerjeszt nagyobb tiszteletre, mint velünk megosztott szentsége. Ama két csodás képen, melynek egyikében Izaiás,1 másikában szent János apostol Titkos Jele1 Izai. 6.
