Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

65

Valóban ekkora boldogságot egyetlen teremtmény, még a legtökéletesebb sem sejthetett vagy kívánhatott volna és annál kevésbbé tartott volna ilyenre igényt. Nagy hálával tartozunk tehát Istennek ezen malaszt- jáért, kegyelméért. Vájjon kívánhat-e Isten hála fejében kevesebbet, mint azt, hogy becsüljük meg hitünket, mely a boldogító látás útját előkészíti, hogy érezzünk magunkban égő vágyat azon jó után, melyet olyan bőkezűen osztogat. Joggal kívánja, hogy vágyakozzunk őt úgy megismerni, a mint ő ismer minket,1 és e vágyakodásunkban szüntelen imádkozzuk a zsol- tárossal : «A te orcádat akarom keresni, Uram, a te orcádat akarom keresni».2

11. «Ki nem mondható, én Istenem», mondja szent Anzelm,3 «hogy mennyire örvendeznek majd a boldog lelkek tebenned ! Bizonyára úgy fognak örülni, a mint szeretnek és oly mértékben fognak szeretni, a milyenben megismernek. Ó de mennyire fognak téged megismerni és mennyire szeretni. Szem nem látta, fül nem hallotta, ember soha el nem gondolta, hogy mennyire fognak téged a másvilágon megismerni és mennyire szeretni. Könyörgök hozzád, Istenem, engedd, hogy én is megismerjelek, én is szeresselek, hogy tebenned örvendhessek. Engedd meg, hogy napról-napra növekedjék tökéletlen ismeretem és szeretetem, míg örömöm teljes lesz a mennyországban. Növekedjék e földön ismeretem és legyen a mennyben tökéletes, növekedjék itt szeretetem és

1 Kor. I. 13, 12.

2 26. Zsolt. 8.

3 Anselm., Proslog. c. 26.

Az isteni malaszt fensége. 5