Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

60

AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

már most a mienk volna mindez: «Atyám, a dicsőséget, melyet nekem adtál, melyet a világ kezdetétől fogva birok, közlöttem velük».1

6. Az égben tehát úgy fogjuk Istent ismerni, a mint ő ismeri magát és bennünket. Akkor úgy fogok ismerni — mondja az Apostol 2 — «a mint magam vagyok ismeretes.»

De lehetetlen, hogy az Istenéhez hasonló ismeretünk legyen Istenről, olyan ismeretünk, mely csak az isteni természetnek sajátja, hacsak tényleg nem részesülünk az isteni természetben. Azért mondja az egyik egyháztanító,3 hogy az Isten boldogító látása csak úgy lehet osztályrészünk, ha magunk megistenülünk. És megfordítva, ha tényleg az isteni természet részesei leszünk és megistenülünk, akkor annak főképen abban kell nyilvánulnia, hogy az isteni megismerésben részünk lesz.

7. Mekkora csoda, kedves keresztény, és mekkora kegyelem ! Vájjon nem kell-e itt neked is szent Péterrel fölkiáltanod : «Az ő csodálatos világosságára hivott bennünket az Úr!»4 Ki tudja a malasztnak ezt a nagyságát és magasztosságát kellőképen méltányolni? Már azért is hálával tartozunk Istennek, hogy szemünk világát adta, melylyel megismerjük a teremtés látható világát fenségével és pompájával egyetemben. De ez megvan az állatokban is.

Még inkább kellene dicsekednünk és büszkéknek

1 Ján. 17, 22.

2 Kor. I. 13, 12.

3 Dionys. Areopag., De eccl. hier. c. 1, § 3.

4 Péter I. 2, 9.