Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

59

A fátyolnak, mely gyönge szemedet födi, le kell hullania, magának az isteni nap fényének kell szemedet megerősítenie és a napot elviselhetővé tennie, hogy így tekintetedet reá szegezhessed.

4. Ezt csak a mennyei dicsőség 1 eszközli, a melybe egykor mi is el akarunk jutni.

Most csak reménye van meg és záloga 2 a malaszt- ban. Mert jóllehet a malaszt sem képesít bennünket közetlen szemléletre, mégis előkészíti biztos útját. Hiszen az a rendeltetése, hogy addig maradjon bennünk, míg majdan átmegy a dicsőségbe, miként a mag fává és a virág gyümölcscsé fejlődik.3 Azért Isten már most készít elő bennünket boldogító látására azzal, hogy malasztját adja.

5. Ebben az értelemben utasít bennünket az Apostol vigasztalólag a jövőre a következő szavakkal : «Mi pedig mindnyájan fölfedett orcával nézvén, mint tükörben az Úr dicsőségét, ugyanazon képmássá változunk át fényesebben és fényesebben az Úr Lelke által».4 Épen így szent János is: «Hasonlók leszünk hozzája (Istenhez), mert látni fogjuk őt, a mint vagyon».5

A Fiúisten pedig úgy beszél az Atyához, mintha

1 Concil. Vienn. c. 5 (Denzinger 1. c. n. 403). Thom., 1, q. 12, a, 1.5. Lessius, De summo bono 1. 2, c. 2. 4.

2 Kor. II. 1, 22. Efez. 1, 14.

3 Thom., 1,2, q. 114, a. 3 ad 3. Innen az a sarkigazság : «gloria est gratia consummata» ; ib. 1, q. 95, a. 1, arg. 6. Bellarm., Justifie. 1. 5, c. 17, n. 18.

4 Kor. II. 3, 18.

s Ján. I. 3, 2.