Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
514 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE vágyásból, hanem Isten kegyes akarata iránt köteles engedelmes és hálás hódolatból fogadta el a fölajánlott anyai méltóságot. Nekünk is úgy kell tennünk. Isten gyermekeinek méltóságát és Isten egyéb kitüntetéseit fogadjuk mélységes alázattal, nem pedig álnok és ravasz vonakodással, sem pedig gyáva félelemmel a felelősség terhétől. 10. A malaszt oly magasra visz, hogy Istent javainak teljes megmérhetetlenségében ismerjük meg és megtanuljuk a legfőbb jót önmagáért szeretni. De mennél jobban ismerjük meg Istent, annál inkább megsemmisülünk fönsége előtt, mint a felhő a nap ragyogó sugarai előtt. Mennél jobban szeretjük, mennél jobban elmerülünk szeretetünkkel Istenben, annál fokozottabb mértékben vész ki belőlünk az önzés és önszeretet. Megvetjük önmagunkat és csak azt kívánjuk, hogy Isten legyen mindenben minden, egyedül őt érje tisztelet és szeretet. Nem gondolunk már többé arra, hogy saját tiszteletünket és nagyságunkat keressük. Semmit sem fogunk forróbban óhajtani, minthogy osztályrészünk legyen a megvetés, elfeledés, mellőzés és visszautasítás, ha Isten nagyobb tisztelete és dicsősége úgy kívánja. 11. Továbbá mennél nagyobb lesz bennünk Isten ismerete és szeretete, annál jobban fogjuk mi magunk átlátni, mily kevéssé ér föl szeretetünk, legyen még oly természetfölötti és fönséges, Isten végtelen nagyságával és malasztjának fönségével. Annál inkább fogjuk érezni, hogy iránta soha elég hálásak lenni nem tudunk. Annál inkább fogjuk kívánni, hogy sze
