Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

ELSŐ KÖNYV

47

HATODIK FEJEZET.

Az isteni természetben részesülő lélek természetfölötti módon isteni hasonlatosságot nyer.

1. Az isteni természetben való részesedés oly magasztos titok, hogy annak okát-módját, melylyel végbemegy, behatóbban kell magyaráznunk.

Bizonyos részesülést az isteni tökéletességekben megtalálunk az összes teremtett dolgokban. Valamennyi ugyanis többé-kevésbbé, akár létezésében, akár életében, akár erejében és működésében, hasonló Istenhez. Mindenben isteni dicsősége nyilvánul úgy, hogy az Apostol szerint a teremtett dolgokban szemlélhetjük Isten láthatatlan dicsőségét.

Ám e hasonlatosság igen-igen sokféle.1 Az érzéki dolgokban Istennek csak némi nyomát találjuk oly- képen, mint mikor az ember puha talajon lába nyomát hagyja maga után. Ez a nyom elárulja ugyan, hogy ember járt arra, de csupán lábának képét adja s nem testalkatának, még kevésbbé természetének képét. Mivel pedig Isten szellemi lény, azért az érzéki dolgok is, mint keze művei bölcseségét és mindenhatóságát hirdetik ugyan, de semmiképen sem mutatják természetét.

Ellenben az emberi lélek és az összes tiszta szellemek már természetüknél fogva is az isteni természet1 A következőket v. ö. szent Ágoston, Trinit. 1. 6, c. 10. 12; 1. 11, c. 1 sq. ; 1. 12, c. 7. 9; 1. 14, c. 8. 11; Bernard., De gratia et lib. arb. c. 9, n. 28 sqq. ; c. 10, n. 32 sqq.; 1, q. 47, a. 7 ; q. 93, a. 1—9. Estius 1, dist. 3, § 9. 10.