Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
48 AZ ISTENI MALASZT FENSEQE nek bizonyos képmásai. Ők is Istenhez hasonlóan észszel és szabadakarattal fölruházott szellemi lények.1 Természetük véges ugyan és azért egészen más, mint az isteni, de egyúttal Istenhez hasonló is, miként a kép, melyet a festő vászonra vet, mása az eredetinek. A festmény elénk állítja az ábrázolt személynek alakját, jellemző vonásait, mégis sokkal tökéletlenebb, mint az a kép, melyet a tükör mutat, mert a tükörben az ember eredeti alakjával és természetes szépségével áll előttünk. így az értelmes teremtmény is csak akkor lesz Istenhez tökéletesen hasonló, ha az istenség szépsége tükröződik vissza benne, mint sima tükörlapon. Istennek tökéletes képmása lesz a lélek, egészen meg- istenül, ha az isteni világosság fénye átjárja és megdicsőíti, a mint a kristálygolyó is szinte világító napnak látszik, ha a nap sugarait magában összegyűjti. 2. A malaszt tehát az isteni természet részesévé teszi az embert. Nem változtatja ugyan az emberi természetet isteni lényeggé, ez lehetetlenség volna, hanem közli azon isteni tulajdonságokat, melyek a teremtményekkel közölhetők, vagyis azon tulajdonságokat, melyeket az emberben erényeknek, összességükben pedig szentségnek nevezünk.2 Ezzel lelkünk oly hasonló lesz az istenséghez, hogy a szent atyák isteninek és istenültnek mondják. Szent Dénes szerint akkor 1 Aguirre, Theologia S. Anselmi III, disp. 102. Pererius, In Genes. 1, 26 (Col. 1601. I, 163 sqq.). Estius 2, dist. 16, §3—6. 2 Cyrill. Alex., Adv. Anthropomorphitas c. 3 (Migne, PP. Gr. LXXVI, 1084a); Thorn., 3, q. 3, a. 4. ad 3. Dionys. Carthus. Comment in 2. Petr. 1, 4. Thomassin, Dogm. de Incarnat. 1. 4, c. 16. n. 12. 13.
