Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
46 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE 8. Épen azért a kereszténynek csodálnia és becsülnie kellene saját méltóságát, szive egész szereteté- vel átkarolnia és lehetőleg utánoznia annak adományozóját, a világosság Atyját. Ha a bolygók tudnának saját szépségükről, mily hálás szeretetre gyúlnának a nap iránt abban a tudatban, hogy maguk is tőle nyerték ragyogó fényüket. A festő szereti festményét, a költő költeményét, mert vele lett hírneves és gazdag. A fejedelem szereti nemzetségének törzsatyját, az igazán jó gyermek szereti atyját és mindenki szereti azt, kiben magához hasonlót és rokonleiket lát. Csak minket ne töltene el jogos büszkeséggel kiváló rokonságunk? Istennek vagyunk gyermekei, s e tudat hidegen hagyna minket? Csak volna nekünk, keresztényeknek oly meggyőződésünk keresztény méltóságunkról, mint volt a pogány bölcselőknek tisztán az emberi észre alapított meggyőződése az emberi méltóságról. Csodának nevezték az embert, a világ velejének és szivének, a legszebb lénynek, a teremtmények királyának mondták. De ha már az ész világa mellett is oly nagynak látszik, mennyivel nagyobb lesz akkor a hit világosságánál. Nyissuk föl tehát lelkünk szemeit és kövessük Aranyszájú szent János intő szavát: «Kérlek benneteket és könyörgök hozzátok, ne legyetek közönyösek Isten malasztjának kiváló adományai iránt, mert mennél nagyobbak ezek, annál súlyosabb lesz hanyagságtok bűne és büntetése».
