Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei
262 AZ ISTENI MALASZT FENSEOF. feledni elkövetett hibáit. Isten azonban sohasem gyűlöli gyermekeit, mert azok egyúttal barátai és jegyesei. Önmagát szemléli bennük s tökéletesen egyesült velük, azért mindenkor csak szeretettel viseltetik irántuk. 6. A bűn az embert és az Istent egymástól elidegeníti és épen abban áll szörnyű volta, hogy a Teremtő és a teremtmény közt mélységes örvényt támaszt. A malaszt áthidalja, sőt betemeti ezt az örvényt, a bűnnek következményeit megsemmisíti és az embert az Istennel újból egyesíti. Az ember saját erejéből nem képes leküzdeni rosszakaratát, hogy ismét az Istenhez emelkedjék, sőt természetfölötti, gyermeki szeretettel átkarolja. Még kevésbbé képes az ember Istent szivébe vonni és atyai szeretetét kierőszakolni. Mindkettőt csakis a malaszt eszközölheti. A malaszt egyrészről szivünkbe önti a Szentlélek természetfölötti szeretetét, mely Istenhez fűz, másrészről a mennyei atyának szeretett gyermekeivé tesz, ki rajtunk mint barátain és jegyesein gyönyörködéssel nyugtatja tekintetét. Valóban nagy és csodálatos tehát a malaszt ereje, mert ellenszere annak a bajnak, melylyel szemben csak Isten mindenhatósága képes valamire, de minden teremtett hatalom tehetetlen. 7. Még csodálatosabbnak tűnik föl a malaszt, ha megfigyeljük a módot, a hogyan művét végrehajtja. A malaszt nemcsak egy betegséget gyógyít, hanem orvosság minden bajunk ellen. A malasztnak egyetlen sugara tisztára mossa a legundokabb lelket is, tapadjanak bár hozzá az összes