Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei

bűnök, melyeket az első testvérgyilkosságtól az Antikrisztus ördögi lázadásáig az emberi gonoszság csak elkövethet. Ha az isteni szentség sugarával a szívbe hatol, akkor a legnagyobb gonoszságon is diadalmaskodik.

Midőn megszenteli a lelket, a halálos bűnnek legcsekélyebb maradványát is kiirtja belőle. Természetünk romlottságából vagy előző rossz szokásainkból származó bűnös hajlamainkat nem öli ugyan ki mindig, de mindig megszabadítja lelkünket attól, a mi valóban rossz és kárhozatos.

Azt mondja az Apostol: «Semmi kárhoztatásuk sincs azoknak, kik (a kegyelem által) Krisztusban vannak».1 A trienti zsinat is azt tanítja, hogy Isten az ujjászülöt- tekben már semmit sem gyűlöl.2

«Ha bűneitek leendnek mint a karmazsin, mint a hó megfehérednek ; és ha pirosak leendnek is, mint a bíbor, lesznek mint a fehér gyapjú»3 — mondja a próféta.

Ugyanazon gondolatot még világosabban fejezi ki egy másik próféta, ki megigéri, hogy Isten a tenger mélységébe temeti 4 minden bűnünket, nehogy újból visszatérjenek lelkűnkbe, miután a malaszt ereje már egyszer megszabadított5 tőlük, még akkor sem, ha újból és ismételten bűnre adnók magunkat.

1 Róm. 8, 1.

2 Conc. Trident, sess. 5, c. 5.

3 Izai. 1, 18.

4 Mik. 7, 19.

5 Thom., 3, q. 88, a. 1. Billuart, De poenit. d. 3, a. 3. Pesch, Praelect. dogmát. VII, 131 sqq.

HARMADIK KÖNYV 263