Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei

HARMADIK KÖNYV 261 Itt kell keresnünk forrását a földi élet minden nyo­morúságának. A vérfürdők ezreket öldöklő borzal­mainak, a dögvészek országokat pusztító rémeinek szülőanyja a bűn. Belőle eredt mindama szerencsét­lenség, mely Ádám bukása óta sokszor oly fájdalmasan sújtotta az emberiséget. Fertőző méregcsepp ez, mely az egész emberi nemet megmérgezte.1 4. És ennek a rettenetes méregnek nincs más gyógy­szere, mint az Istenembernek vére 2 és vérének gyü­mölcse, az isteni malaszt. Végtelen bajon csak végtelen erejű és végtelen hatású orvosszer segíthet. Krisztus vérében keressünk tehát tisztulást bűneink szennyjétől. De ez csak úgy történik, ha a malaszt forrását, mely Krisztus oldalából fakad, fölfogjuk, bűneinket vele le­mossuk, s tőle új életet nyerünk. 5. Mihelyt a malasztban részesültünk, már nem vagyunk Isten ellenségei, hanem gyermeki bizalom­mal színe elé léphetünk, haragját megkérlelhetjük és Krisztus szentségét magunkra öltve a mennyei atyá­nak tetszését is kiérdemelhetjük. A mint Isten nem gyűlölheti egyszülött Fiát, ép úgy nem gyűlölheti azokat sem, kik a malaszttal Krisztus testének élő tagjai és természetének hasonmásai lettek. Az ember gyűlölheti gyermekét, ha nem tudja 1 Jerem. 51, 58. Hab. 2, 13. Zakar. 7, 14. Bölcs. 1, 12. 2 Zsid. 9, 22 s köv. Augustin., In Ps. 129, n. 3 ; Sermo de cultura n. 6 (VI, 600a) ; Gregor. M., Mór. 1. 13, n. 26. Bernard.,- Ep. 7, n. 11. Thom., 3, q. 22, a. 3. Sylveira, Comment, in Apoc. c. 1, n. 156 sqq. Viegas, Comment, in Apoc. c. 1, sect. 13, n. 5 sqq. Argentan, Grandeurs de Jésus Christ., conf. 27, a. 1. Schee- ben, Dogmatik III., 332 s köv.

Next

/
Thumbnails
Contents