Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei
256 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE gatást és keserves panaszkodást, szent Ferenc evangélium után feléjök fordult s tüzes bezédben arra intette őket, hogy minden erejükből törekedjenek az isteni nap fényét megőrizni, mert annak letűnése rettenetesebb a teremtett napnak ezen elsötétülésénél. Óvakodjanak a halálos bűntől, mert ez fosztja meg az embert a mennyei fénytől és ez hoz reá minden bajt, szenvedést és mérhetetlen keserűséget. Napfogyatkozáskor látjuk, hogy mennyire megrémül az egész természet. A madarak félénken röpködnek, az állatok ijedten menekülnek, sőt magunk is megrémülnénk, ha nem tudnók, hogy a nap nem aludt ki, hanem csak elrejtőzött szemünk elől s nemsokára ismét teljes fényében fog világítani. Ugyanígy kellene megrémítenie bennünket annak a gondolatnak, hogy a halálos bűn eltakarja szivünk elől a malaszt napját és pótolhatatlanul elszakít melegétől. 17. Lelkünket minden tisztátalanságtól és szennytől meg kell óvnunk, ha a malaszt égi fényét magunkban meg akarjuk őrizni. A mint a tükör nem veri vissza a fénysugarakat, ha nem sima és tiszta, s a mint a fény sem hatol át az oly testen, mely nem világos és átlátszó, akként a malaszt sem hatja át az oly lelket, mely nem tiszta a bűn szennyétől s nem áttetsző, mint a kristály. A nap fényét szemünkkel, a malasztét szivünkkel fogjuk föl.1 Hogy a nap fényét élvezhessük, szemünknek kell tisztának lennie, a malaszt fényének élvezése 1 Augustin., In Ps. 26 enarr. 2, n. 15; in Ps. 66, n. 4.
