Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei

pedig tiszta szivet kíván.1 Mennél kevésbbé lepik el lelkünket porral a bocsánatos bűnök, mennél kevesebb földi, érzéki, bűnös vonzalom szennyezi be, annál bőségesebben árasztja rá a malaszt mennyei világosságát. Azért mondja az Üdvözítő : «Boldogok a tiszta szivűek, mert ők meglátják az Istent».2

18. Aranyszájú szent János 3 megtanít minket, hogy hogyan kell a malaszt világosságát megőriznünk, midőn az Apostol ezen szavait magyarázza : «A lelket el ne oltsátok».4

«Nagy sötétség, éj és sűrű fellegek borítják az egész földet. Ezt fejezi ki szent Pál e szavakkal : ,Egykor sötétség valátok'.5 Mivel tehát sötét éj vesz körül bennünket, melyet nem világít meg a hold szelíd fénye, s mi ebben az éjben bolyongunk, Isten nagyszerű világítóval ajándékozott meg minket, midőn a Szentlélek kegyelmét lángra gyújtotta szivünkben. Ezt a világosságot egyesek még ragyogóbbá, szebbé, megnyerőbbé varázsolták, mint Péter, Pál s a többi szentek; mások ellenben kioltották, mint az oktalan szüzek és mirfdazok, kik a hitben hajótörést szenvedtek, mint a korinthusi vérfertőző s az elpártolt galaták. Ezért mondja szent Pál : «A lelket (a Szentlélek malasztját) el ne oltsátok». Eloltja pedig a tisztátalan élet. Mert a mint a lámpa kialszik, ha vizet öntenek rá, vagy olaját kiöntik, épen úgy kialszik a

1 Augustin., In Joann, tr. 35, n. 4.

2 Máté 5, 8.

3 Chrysost., In 1. Thess. hóm. 11, n. 1.

4 Thess. I. 5, 19.

5 Efe -. 5, 8.

HARMADIK KÖNYV 257

Az isteni malaszt fensége.

17