Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei
250 AZ ISTENI MALASZT FENSEQE Nélküle a legszebb dolgoknak sincs értéke, sötétségben a gyöngy nem különbözik a kavicstól, sem a bíbor a rongyos foszlányoktól. Hasonlóképen malaszt nélkül is a halál sötétsége borítana minden teremtett szellemet, az emberek lelkét ép úgy, mint az ég angyalait. Malaszt nélkül nincs a lelkeknek szépségük. Isten figyelmére sem méltatná őket.1 A malaszt ellenben a világosságnak ragyogó pompáját önti el rajtuk, úgy, hogy Isten is gyönyörűségét találja bennük. A mint a világosság a legtökéletesebb testnek, a napnak kisugárzása, úgy a malaszt is a legtökéletesebb szellemnek, az isteni napnak kiáradása. A nap a homályos bolygókat fénylő csillagokká varázsolja, a malaszt a lelkeket a szellemek egén fénylő csillagokká alakítja át, mint Dániel próféta mondja: az igazult lelkek tündökölni fognak, mint a csillagok, örökön örökké.2 A malaszt ránk veti az isteni napnak sugárkévéit, fényözönbe borítja és ragyogó sugaraival átragyogja lelkünket, mint mikor a nap fénye sima tükörre esik, vagy kristálygolyót varázsol át lángoló gömbbé. Kápráztató és elragadó látvány az, midőn a sima tükör lapja ragyogó fényben csillámlik. E csillogás azonban csak halvány árnyéka a lélek fenséges ragyogásának, ha a malaszttal nemcsak Isten képét, hanem magát az Istent minden szépségével és dicsőségével együtt magába fogadja. 7. A régi bölcselet a fénynek főleg hétféle hatását ismeri. Azt mondja, hogy a fény áthatja, megvilágítja, 1 Augustin., Civ. Dei 1. 11, c. 11, 2 Dán. 12, 3.
