Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 227 ban, minden fában Ura szépségének, jóságának képét pillantja meg, ki javaival mindig szeretetének zálogát adja az embernek. Mennyei Atyjuknak mindenhatóságát és szerelmét hirdetik az élő lények is, melyek oly tarka változatosságban lakják e földet. S mennél inkább élvezi az ember a lélek békéjét, melyet az a tudat ád neki, hogy Isten gyermeke, annál jobban tudja felfogni minden szépségnek igazi báját, annál örvendetesebben érzi azt a kedvességet és bölcseséget, mely Isten legkisebb teremtményét és legszokottabb tettét is jellemzi. — Mindent magáénak nevezhet kettős okból. Egyrészről mert minden Atyjának tulajdona, másrészről mert igénytelenségében mégis élvezi azt, a mi a másé, talán még nagyobb fokban, mint a tulajdonos. 8. Isten fiát azonban nem csak a föld kincsei gazdagítják. Tekintetét az égre emelheti, szemlélheti a nap és csillagok ragyogó fényét, elmerülhet a végtelen térben, hogy végezetül így kiáltson fel szent Ignáccal : «Mily nyomorultnak látszik nekem a föld, ha az eget nézem !» Csakugyan vigasztalás tölti el az ember szivét, ha elgondolja, hogy az a megszámlálhatatlan sok fénylő égi test ép úgy szolgája neki is, mint a föld leg- hatalmasabbjának, s hogy egykor ő is azokon fogja felállítani trónusát. E határtalan birodalom mellett eltörpül a föld minden gazdagsága, a királyok országai, sőt az egész föld ehhez képest semmi. 9. A földi boldogság egyetlen egy embernek sem ád oly hatalmat, hogy magát a természet igazi urának vallhassa, hogy egyetlen intésével mindent szolgálatára 15*
