Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

223

joggal mondhatjuk: ha Isten malasztjával isteni természetének részesévé tesz, nem rendel-e akkor hatalmunk alá minden más dolgot? Az egész természetnek urai vagyunk. Jogos uralmunkat senki sem vonhatja kétségbe, mert lelkünk a fölséges Úrnak menyasszonya.

A király arája királynő, ugyanoly trónusa s koronája van, mint a királynak, s az összes alattvalók ép oly tisztelettel hódolnak előtte, mint a király előtt. Ha már elsőszülött fiához, mintegy megfeledkezve másik számlázottjáról, így szól az Atya: «Fiam, mindenem a tied»,1 nem fogja-e a vőlegény ugyanezt mondani arájának? A menyasszony több jogot nyer jegyesének méltóságához és tiszteletéhez, mint a fiú atyjáéhoz.

2. A malaszt azonfelül Isten igazi barátjaivá tesz bennünket. A barátságnak első és főkelléke az, hogy a barátok egymás között mindent megoszszanak és együtt örüljenek a közös javakon. Az emberek között ritkán, vagy talán sohasem találjuk meg ezt az igazi barátságot, de ez épen annak a jele, hogy a mi barátságunk tökéletlen és csak igen szűk határok között mozog. Istennek barátsága ellenben nem ismer korlátokat és csak ott nyugszik meg, a hol már nem lehet többet ajándékozni és megosztani.

3. Tudjuk, hogy a malaszt Isten fiaivá és következőleg Krisztus utódaivá és örököstársaivá tesz minket.2

De hát találunk-e valamit akár a mennyben, akár

1 Luk. 15, 31.

2 Róni. 8, 17.