Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 215 Csak örvendened lehet, keresztény lélek, hogy szerelmesednek nagysága és hatalma egyszerre annyi lelket boldogít. Természetesen távol attól, hogy másokra irigykedjél, a többieket is testvéreidnek kell tekintened, vőlegényedben tisztelned, s akkor boldogságuk csak növelni fogja a tiedet. Vőlegényednek a szive végtelenül nagy s azért minden teremtményt magába zárhat. A tied azonban végtelenül kicsi és szűk, s ezért nem vagy képes arra, hogy kedvesedet csak némileg is átölelhesd. Hogyan akarhatnád tehát még ezt a kicsiny szivet is megosztani és ezerféle különböző dologra irányítani ? Még ha egészen átadod magadat, akkor sem tettél semmit, a mivel szeretetét méltón viszonoznád. Azért féltékenykedik hűségedre,a mint maga mondja «Én vagyok a te Urad, Istened, erős és boszúálló (féltékeny) Isten».1 Szivednek minden dobbanását, minden mozdulatodat, minden érzésedet magának kívánja és joggal neheztel reád, ha szivedben mellette még olyasmit is eltűrsz, a mit te nem érette avagy szent akaratáért szeretsz. Mennyei jegyesed még akkor sem lesz hozzád hűtlen, ha szent féltékenységére okot adsz. Sőt épen ez a féltékenység indítja arra, hogy annál nagyobb gonddal iparkodjék szivedet ismét magának megnyerni. Kimondhatatlan szeretetének csak egyik nyilvánulása az, hogy minden kerülő- és mellékutat szúrós tövisekkel zár el előtted, hogy semmi más út ne maradjon számodra, mint az az egy, mely i Móz. II. 20, 5.
