Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincötödik fejezet

502

SZENT CHANTAL ÉLETE.

országé s ez ránk nézve igen megtisztelő, mert közöttünk kelt életre a fa, mely ágait a világ minden részére kiterjeszti, biztos védelmet nyújt az ártatlanságnak, jámborságnak s Jézus Krisztusnak és szentegyházának a legszebb, és legédesebb gyümölcsöket termi. Polgártársai, barátai, szülői vagyunk a csodálatos nőnek, azért kérjük dicsőségét : hazánk szeretete koronázza meg szent vallásunk szeretetét».1

De bármennyire óhajtotta ezt XIV. Benedek pápa is, bármily buzgó tevékenységet fejtett ki érdekében, nem fejezhette be dicső művét. Nagy lelkét már visszaadta Teremtőjének, midőn boldog Chantal szenttéavatását kihirdették. Utódjának, XIII. Kelemennek jutott a dicsőség, hogy 1767-ben kihirdesse boldog Chantal anya szenttéavató bulláját. A katholikus világ öröme, lelkesedése, tisztelete még magasztosabb kifejezést nyert, mint 1751-ben. Egy teljes éven át az egyházak és a Visitatio-zárdák örömmámorban úsztak és a leggyöngédebb szeretet jeleivel halmozták el ezt a hires és szent nőt, a ki egyre nagyobb dicsőségök és hathatósabb oltalmazójok lett.

Fájdalom, ez volt a francia egyháznak utolsó öröme. A látóhatáron már feltűntek a rettentő zivatar előjelei, mely a katholikus Európa egén végigvonult s néhány év múlva Franciaországban kitört. A békés Savoya sokkal közelebb fekszik Franciaországhoz, hogy szenvedéseit meg ne érezze. Már Chantal anya szentté1 A francia papság levele Szentséges Atyánkhoz, XIV. Benedek pápához, a melyben boldog Chantal anya szenttéavatását kérelmezi.