Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)
Harmincötödik fejezet
leányait, hogy végre megadják szent anyjoknak a már rég óhajtott tiszteletet. A francia papság nemsokára általános zsinatot tartott. Egyhangú lelkesedéssel határozatba ment, hogy feliratot küldenek a Szentatyának, melyben köszönetét mondanak és kérik boldog Chantal anyának szenttéavatását. «Kérésünk első pillanatra talán kissé elhamarkodottnak látszik, — írják a püspökök XIV. Benedekhez — de indító oka és méltányossága igazolja sietségünket. Kérelmünk sokkal igazságosabb, hogy sem elhamarkodni lehetne». És hozzáteszik : «Olyan hősies volt ennek a hires asszonynak a lelke, olyan vonzó a példája és ismeretesek az erényei, hogy a franciák állhatatos és egyhangú kérései már egy évszázad óta sürgetik diadalát. Még nem volt szabad a nyilvános tisztelete s már ott honolt a francia szivek mélyén. Minden nap új táplálékot nyújtott tiszteletének. Szentséges Atyánk pártfogása alatt kezd ez a tisztelet a homályból kitörni s már mindenfelé diadalmaskodik a nép öröm- rivalgásai között. Egyetlen kérésünk, hogy a kéz, mely oly szerencsésen kezdte meg művét, méltóztatnék azt befejezni és rátenni a koronát... Ha Isten tiszteletreméltó szolgálójának a boldoggáavatása a keresztény népben élénk és nagy áhítatot keltett, fel-feltörő örömet okozott, mit várhatunk a még fönségesebb címtől, a nagyobb tisztelettől, a dicsőbb névtől?» A francia püspöki kar levele szép szavakkal záródik: «Szentséges Atyánk! Erős a reményünk, hogy az egész kereszténység egyhangú szózata támogatja kérelmünket. Ám az elsőség természetszerűen FranciaHARMINCÖTÖDIK FEJEZET. 501
