Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

389

Nem talált elég lelkes szavakat ennek a magasztos erénynek dicsőítésére. A rend általános főnöknőjének nevezte. «Ha mindenki engedelmeskedik neki, távol áll tőlünk az egyenetlenség veszélye.»

Az alázatossághoz megkövetelte még az engedelmességet: de milyen engedelmességet? Nemcsak gyors, készséges és nemeslelkű, hanem vak, egész valójában természetfölötti engedelmességet. «Én Jézusom ! — mondotta — nem szeretem a nővérek aggódó körültekintését, hogy minél kiválóbb és tapasztaltabb főnöknőt válaszszanak. Az éles tehetségbe vetett hit, melyet a főnöknőben megkívánnak, aláássa a tiszta engedelmességet, mert egy angyal előtt meghajolni nem nehéz. A magam részéről azt óhajtanám, hogy a legfiatalabb legyen a főnöknő.» Az engedelmességnél és az alázatosságnál még jobban sürgette a lelkeket egyesítő és tökéletesítő szeretetet; a szeretetet, mely a tökéletesség kezdete és vége. Másról nem is igen beszélt már. «Éltem alkonyán csak az isteni és felebaráti szeretetről akarnék beszélni, mert az utolsó intelmek legjobban vésődnek emlékünkbe. A szeretet, a kölcsönös szeretet az a drága szó, melyet végrende- letileg hagyok önökre.» Olyan gyakran tért vissza erre a tárgyra, hogy Chaugy anya mosolyogva mondotta neki : «Anyám, mindenhová azt írom majd, hogy megöregedett, s mint égi pártfogója szent János már csak a szeretetről beszél.» «Leányom, felelte a szent szelíd komolysággal, óvakodjék e hasonlattól, mert nem szabad a szenteket a szegény bűnösökkel egy sorba állítani. Igaz, hogy ha szívein vágyát követném, s nem félnék, hogy a nővéreket untatom, mindig