Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

390

SZENT CHANTAL ELETE.

csak a szerétéiről beszélnék.» Mialatt ezekben a kolostorokban ilyen gyönyörű szavakkal hintette el fenséges tanának magvait, nem feledkezett meg a többi zárdákról sem, melyeket eddig még nem látott, s nem is remélhette, hogy valamikor meglátja. Mint anya és alapítónő őrködött mind a nyolcvan háza fölött. Valamennyi főnöknővel, illetőleg az összes nővérekkel sűrű levelezésben állott, melyet három vagy négy titkár sem tudott lebonyolítani. Néha napokig is el volt foglalva, hogy a hozzáérkezett sok levélre választ adjon. Utolsó éveiben írt levelei egyre jobban és jobban elénk tárják hatalmas, férfias szellemét, gazdag tapasztalatait s növekvő szentségét. A zárdák vezetése, a főnöknők és alattvalók viszonya, az újoncok fölvétele, a különböző lelkek megítélése, a lelki vezetés útjainak megjelölése s a tökéletességre vezető alkalmas eszközök megválasztása mindig helyet találnak leveleiben és olyan rövid, de élénk kifejezést nyernek, hogy az ember épen a tartalmas rövidségben gyönyörködik.

Határozottság, erély és férfiasság kezdettől fogva jellemzik leveleit, később egyre hódít a szelídség és a gyöngédség. Korával növekszik a nagy lélek áradó szeretete. Nem tud ellenni leányai nélkül, esdve kéri őket, írjanak neki minél többször; neheztel, ha a legcsekélyebb alkalmat is elmulasztják, hogy az újabb hírekről értesítsék. De minő volt ez a neheztelés, minő a pirongatás ! Szívből fakad és szívhez szól. «Ezt csak azért mondom, hogy megjavuljon kedvesem — írja Blonay anyának — és többé így ne bánjon velem, hogy a kedvező alkalmat elszalasztja és nem ír