Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

388

SZENT CHANTAL ÉLETE.

Idéznünk kell néhányat. Egyszer így sóhajtott föl : «Én Istenem, mennyire aggódom, hogy a szerteszórt házakban meglazul rendünk fegyelme és kihalnak majd a szigorúan erényes főnöknők és kedves testvérek ! Ó vigyázzunk, mert drága galambjaink a sok dúcban nem találják majd meg a szükséges testi és lelki táplálékot».

Szivökre kötötte a főnöknőknek, hogy fölvételnél csak a hivatást tekintsék. «Ne nézzék a hozományt, szólt szüntelenül, hanem a hivatást, mert a ki pénzes lányokat keres, elszalasztja az aranyosakat.» A hivatás megállapítása azt kívánta, hogy a jelöltek szivéből tépjék ki gyökerestől a hiúságot. «Ha tudnám, hogy valamelyik kolostorban a hiúság üti föl fejét, kisértene a gondolat, hogy kérjem a jó Istent, perzselje föl azt a házat és tisztítsa meg tőle a rendet. Azt mondanák ugyan, hogy nem tudom, milyen szellem sugallja nekem azt a gondolatot; de ha ismernék az alázatosságnak fontosságát a szerzetes életben és a hiúságnak romboló erejét, bizonyára méltányolnák fölfogásomat.» Egészen elérzékenyülve folytatta: «Ha valami megrövidítheti éltemet, úgy minden bizonynyal az a szomorú tapasztalat, hogy egyenetlenség és hiúság dúlja föl a Visitatio kolostorait».

Együtt említi a hiúságot és az egyenetlenséget, mint az anyát és leányát, az okot és okozatot: «Adja Isten, mondotta, hogy ajkaimat tüzes vassal égessék, s ezért a Visitatio leányai között soha egy szó se essék a szeretet, az egység és a kölcsönös bizalom rovására». Szünet nélkül beszélt az alázatosságról, mely egybeforrasztja a sziveket, míg a gőg elválasztja azokat.