Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

387 .

fölös díszítések.» Az imazsámolyokat és vánkosokat sem fogadta el, melyeket számára a karban előkészítettek. «Vegyék el, testvéreim; hol itt a szegénység?» Letérdelt a puszta földre.

Az utazás alatt egyetlen áhitatgyakorlatát sem hagyta el, a helyek változatossága sem tudta őt elmélkedéseiben megzavarni. Ha szebb vidéken utazott, végignézett rajta s tekintetét azonnal az égre emelte, mintha mondaná, micsoda a természet minden bája a mennyei szépségek mellett? Mosolygott, ha veszélyes utakon, mélységek mellett haladt el és kíséretének ijedtségét látta. A félelmet nem ismerte. Hosszú útjainak unalmát azzal űzte el, hogy szent énekeket énekelt, vagy Istennel társalgóit s ilyenkor arca ragyogott, mint a tündöklő csillagok. De különösen a kolostorokban, az összes nővérek előtt tűnt ki egyéniségének bámulatos ereje. Röviden, élénken és tüzesen beszélt. Szavai a szivekbe hatottak és mélyen az emlékezetbe vésődtek. Hol az alázatosságot, önmegtagadást és önmegalázást ajánlotta, hol a kisebb hibákat fedte föl, melyek néha a szerzetesöltöny alatt rejtőznek, de legtöbbnyire az egyesség- ről, egyetértésről és a szeretetről beszélt, különösen a szeretetről. Az utóbbi években ezek az erények képezték beszédének majdnem kizárólagos tárgyát. Ajkairól előzetes készültség nélkül keresetlen, egyszerű, de szép szavak hangzottak el, melyeket a megbűvölt hallgató soha többé el nem felejtett.1

1 Mémoires de la mère de Chaugy. Harmadik rész. Azonkívül Favrot anya rövid jegyzete Des vertus que notre bienheureuse mère pratiquait en voyage cimen.

25*