Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

384

SZENT CHANTAL ÉLETE.

annyi dicsérettel halmozták el, hogy pir futotta el arcát «mint a fiatal leánynak, kit megfenyítenek».

Mikor a küldöttségek eltávoztak, maga megvallotta, hogyha boldogult atyjok nem kívánná a külső udvariasságot, inkább mély pincébe rejtőzött volna, hogy ne hallhassa a dicsérő szavakat.1

Az érdemes férfiak között, kik látogatására jöttek, különösen az erényes Ramisce urat említik, a király egyik meghatalmazottját, ki már régóta kolostorba vágyott; mindig ingadozott s azért állandó nyugtalanság gyötörte. «De uram, mondta neki Chantal anya, hová jutna a világ, ha minden jóravaló ember visszavonulna?»

Elénk színekkel festette előtte a sok jót, a mit a világi az ő állásában tehet. A főur ezentúl békében élt s abban a meggyőződésben folytatta jó cselekedeteit, hogy a szentnek szájából az Isten akaratát hallotta.

Montpellier-ből Avignon-ba tartott Chantal anya de az éjszakát Nímes-ben töltötte. Mivel az összes szállodákat protestánsok bírták, a szent szegényes kis vendéglőben húzta meg magát. Beléptekor azok a szegény emberek így szólították meg: «Asszonyunk, szegények, de jó katholikusok vagyunk». — «0, akkor maguk nagyon is gazdagok, — felelte — mert az igaz hit nagy és drága kincs!» Lelkesen buzdította őket,hogy ezt a drága kincset gondosan őrizzék. A szegény házban csak egyetlen rongyos és piszkos ágy volt. Sajátkezűig vetette meg és másnap vidáman mondotta: nem emlékszem, hogy valamikor jobban aludtam volna.

1 Fondation inédite de Montpellier, 401.