Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincegyedik fejezet

HARMINCEGYEDIK FEJEZET.

383

kelve kérte a főnöknőket, virágoztassák föl házaikban az engedelmességet és őrizzék meg leányaikat a testi, lelki elpuhultságtól. Szivökre kötötte az isteni Mesternek szavát: «A ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem».*

A három kiváló erénygyakorlathoz: az önmegtagadáshoz, a kereszt viseléséhez, vagyis bűnre hajló testünknek sanyargatásához és Megváltónknak buzgó követéséhez csatolják az Isten, a felebarát és saját semmiségök hármas szeretetét; ha ezt megteszik, bizton reméli, hogy az égben viszontlátják egymást, hol az örök boldogságnak lesznek részesei.

Azután megáldotta és megölelte őket avval a meghagyással, hogy tolmácsolják leányaik előtt is leg- gyöngédebb anyai szeretetét, mely olthatatlanul ég lelkében. A főnöknők meghatottan távoztak és magukkal vitték e pillanatoknak hatását; egész életökben legnagyobb boldogságuk volt, ha elmondhatták annak szavait és tetteit, kit általánosan már szentnek hívtak.1 2

Chantal anya még Montpellier-t akarta meglátogatni, mielőtt a déli vidéket elhagyja. Mikor 1631-ben Marigny anya ideérkezett, hogy a kolostort megalapítsa, a kormányzók, a városi hatóságok a papsággal együtt a legszivélyesebben üdvözölték : hogyan fogadhatták most magát Chantal anyát? Alig terjedt el a városban jövetelének hire, mindenütt fényes ünnepségekre készültek. A papság, a nemesség és a törvénybirák egymásután üdvözölték s beszédeikben

1 Máté 16, 27.

2 Fondation inédite d’A ix, 216.